Nov
10
Otthon vagyunk Európában - Ragyolc

 

A „Otthon vagyunk Európában” című projektet az Európai Unió finanszírozta az „Európa a polgárokért” program keretében

 

 

2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés

 

 

Részvétel: a projekt lehetővé tette a találkozókat 1600 állampolgár részvételével, akik közül 100-an a Nógrád Turizmusáért Egyesület képviseletében Varsány település és környéke (Magyarország), 45-en a Fundatia Csemete képviseletében Cluj-Napoca település és környéke (Románia), 45-en Seč város (Csehország), 45-en Sedziejowice település (Lengyelország), 45-en az Asociatia Vital Life képviseletében Odorheiu Secuiesc település (Románia) és környéke, valamint 1320-an Ragyolc település (Szlovákia) és környéke lakosai.

 

Helyszín/Dátumok: a találkozó helyszíne Ragyolc község, Szlovákia volt, 2014/10/17 és 2014/10/19 között

 

Részletes leírás:

2014/10/17-én a téma a testvértelepülési kapcsolatok kiszélesítése volt. A vendégek megérkezést követően az érdeklődők faluséta keretén belül Ragyolc település történelmi és kulturális értékeivel ismerkedhettek meg. A helyiek a nyugdíjasotthonban kézimunka kiállítással várták a vendégeket, majd az önkéntes tűzoltók tartottak ízelítőt tevékenységükből. Ezt követően a határon átnyúló Novhrad-Nógrád Geopark munkájával és eredményeivel ismerkedhettek meg a delegációk. A vendégek bemutatkozására a vacsorát követően került sor. A rendezvény alatt a részt vevők megismerkedek a palóc hagyományos ételekkel és eszmecserét folytattak az esélyegyenlőségi kérdésekről, mint alapvető EU- s értékről.

 

2014/10/18-án a téma a nemzetek és kultúrák találkozása volt. A délelőtt folyamán a delegációk a térség  nevezetességeivel ismerkedtek meg – Fülek, Somoskő és Losonc történelmi, kulturális és természeti értékeit tekintették meg. A nap folyamán több szakmai tanácskozásra, műhelymunkára került sor az aktuális EU-s témákban (Az EÚ története: Béke Európában, Európa 2020 stratégia: Oktatás és szegénységi kérdések), valamint a részt vevők találkoztak Magyar Zoltánnal, az Európai Bizottság munkatársával, akivel aktív eszmecserét folytattak. A résztvevőket elsősorban a polgárok jóléti kérdései foglalkoztatták. Az ebéd után az összetartozás jegyében közös kopjafa avatására került sor, amit színes kulturális program követett. A program során nagy sikerrel mutatkoztak be mind a vendéglátó mind pedig a vendég delegációk fellépői. A kultúrműsor alatt a partnerek közreműködésével hagyományos ételek kóstolója zajlott. Az esti órákban került sor Ragyolc község digitális falukrónikájának bemutatása, amit fergeteges nemzetközi táncház követett.

 

2014/10/19-én a téma a Otthon vagyunk Európában címmel Európa történelme és az EU jövője volt. Délelőtt került sor az I. világháborúban elesettek emlékére emelt szobor megkoszorúzására. A résztvevők nyilvános vita keretén belül közösen próbálták keresni az z euroszkepticizmus okait, összehasonlítva az egyes tagországokból érkezettek véleményét és álláspontját. A háromnapos programsorozat eredményeinek összegzésére, értékelésére és a további együttműködési feladatok meghatározására műhelymunka keretén belül került sor. A zárszót megelőzően került sor az EU-s és az Európa a polgárokért Program szimbólumokkal díszített torta elfogyasztására a közös európai polgárság jegyében. A rendezvény végeztével az együttműködés nem zárult le, mivel a partnerek megegyeztek abban, hogy a továbbiakban hálózati formában, esetenként új partnerek bevonásával szeretnék folytatni a munkát.